|
Témaindító hozzászólás
|
2005.12.07. 10:44 - |
ÄngeŁ s Vendégei mereven néztek az újjonnnan jött Holló nevezetű szárnyas idegenre, aki épp most akarja elkérni Iristől a halott lelkét.
ÄngeŁ kissé meg is ijedt, ahogy a nőt nézte, aki a kanapén fekvő Iris melett guggolt, s a kérdést most tőlle várta; Oda adja-e neki a halott lelkét. |
[56-37] [36-17] [16-1]
ÄngeŁ komor hangon így szólt:
- Amint leszáll az est, mindannyian kimegyünk a családi-temetőben, s ott végső nyugalomba helyezzük!
Mindneki a nagyterembe maradt, ott várták meg míg leszáll az est... |
Anna félrehívta Alea-t, majd elmondta neki miért is hozatta ide.
- Ma éjszaka értem jön egy csapat vérfarkas, és ha nem megyek velük, mindenkit megölnek.. Azért hoztunk ide, mert a segítségedre van szükségünk! A környék tele van velük, megfigyelnek minket…-
- Miután befejezte a beszámolót, visszamentek a többiekhez.
- Mi legyen Iris testével??Eltemetjük? |
Darkeyes némán követte az eseményeket. Sajnálta Irist, rmeénykedett benne, hogy még meg tudja menteni.
Furcsálkodva figyelte az új jövevényeket. Zavarta az emberi lény szaga. Túl tiszta volt, túl csípős az Ő orrának.
Darkeyes, míg Holló mesélt, folyamatosan a halott Irist nézte. Hogy lehet, hogy a nő ilyen gyorsan otthagyta őket? Soha nem láttott még egy vámpír-halált sem, de az elmondásokat, amiket hallott, azokból arra következtetett, hogy a vámpírok lassan halnak meg.
Alig hallotta meg Holló szavait. Eszébe jutott a saját története... ahogy a vérfarkasok leigázták az otthonát, ahogy meggyilkolták a családját, s a faluját...
Eltűnődött Rannyr viselkedésén.. Vajon miért ilyen ellenszenves mindenkivel? Miért nem bízik meg senkiben? Úgy érezte, hogy a férfi valami igazán nagy terven gondolkodik. De vajon min? |
Holló leült egy székbe. Nem túl sok kedve volt megverekedni egy vámpírral.
- 650 évvel ezelőtt születtem, ezen a földön. 20 évvel születésem után beleszerettem egy férfiba, akinek volt egy boszorkány szeretője. A nő megátkozott. Először teljesen madár voltam. Úgy éltem egy ideig. Ismét eltelt 20 év. Egy másik boszorkány megértette a károgásomat, s megpróbált segíteni rajtam. Teljesen nem tudott visszaváltoztatni emberré, a szárnyaim megmaradtak.
Holló nagyot nyelt. Fájdalmas volt visszaemlékezni a múltra:
- Mivel nagyon erős volt az átok, amivel madárrá változtattak, lelkekkel kellett - s a mai napig is kell táplálkoznom, mert különben elpusztulok.
Holló nagyot sóhajtott.
- Nem vagyok kém. Nem tudom hogyan bebizonyítani önöknek, csak úgy, ha ezt mondom. Soha, senkivel nem álltam szövetségben. De, pár nappal ezelőtt rámtámadtak. Nem tudom kik voltak, nekem nincs kifinumolt érzékszervem, teljesen olyanok az adottságaim, mint egy normális embernek. Tehát, a támadásom óta menekülök.
Holló erősen Arctalan arcába mélyeztette szemeit, s csípősen feltette a kérdést:
- Maga támadott meg? |
ÄngeŁ hirtelen ott termett kettőjük között. Lehajtotta fejét, hogy ne nagyon sérüljön meg, ha Holló buzogánya nem állna meg a levegőben, s eltalálná őt.
De Holló buzogánya nem ért célba. Se Őt, se Arctalant nem találta el.
Holló leereszkedett a földre. Äng kilépett kettőjük közül, majd sziszegve így szólt:
- Hát semmi tisztelet nincs bennetek?! Hát nem vagytok képesek felfogni, hogy éppen most vezstettünk el egy társunkat?! S most, ti képesek lennétek egymást gyilkolni?! Számomra felfoghatatlan, hogy nem vagytok képessek gyászolni elesett Irisünket! Felháborítónak találom a viselkedéseteket! - a nő agyát annyira elborította a harag és a méreg, hogy nem volt képes tisztán gondolkodni, s teljesen elfeletkezett arról, hogy vendégeit magáznia kellene. De most nem is lett volna rá erelye. Annyira mérges volt a két lényre, hogy nem kívánta megadni nekik azt a tiszteletet, hogy magázva beszéljen hozzájuk.
- Holló! Ülj le! - megvárta amíg az elátkozott nő helyet foglal. - Rendben. Most akkor meséld el a történetedet! - néma csönd termett a terembe, minden szem Holló felé irányult. |
- A nevem nem Tollas! - kiáltotta a nő teljes haraggal.
Hirtelen, szinte a semmiből előkapta súlyos buzogányát.
- S ha kém lennék, akkor arról tudnék. maga ostoba, szemérmetlen, fajankó! - kiáltotta a nő, s egy szárnycsapásra a levegőben termett. Még egy szárnycsapásra közelebb került egy fél méterrel a szintén harcra kész vámpírhoz. |
*Rannyr egy ördögi és gunyoros vigyort ejtett Hollo felé.
- Lelkét, mi? Mintha egy vámpírnak lenne lelke! És ha nem látná van rajtam ruha. Vagy netán nem egy kém, aki a távolból figyelte a csata menetét, és kivárta, hogy melyik fél győz? Hadd halljuk az igazságot! Ki vagy te valójában, tollas!
*egy másodpercnyi szünet után * vagy netán kűzdjünk meg és akkor kiderül, hmm?
*a férfi már nyúlt is a kardjához, utóbbi kijelentését ezegyszer komolynak szánta, bár sejtette, hogy a többiek közül valaki le fogja állítani. |
Holló pontosan Arctalan elé állt, majd minden félelelem nélkül ennyit mondott a férfinak:
- Én nem hiszek véletlenekben, sem az Istenekben. Én csak abban hiszek, amit látok is.
Holló elmosolyodott.
- Iris lehet, hogy tényleg túl élte volna... - mondta nyugodtan. - De Ő nem akarta túlélni. Nekem pedig kellett a lelke.
Éjfekete, teljesen összeolvadt szemével a félmeztelen férfi arcát fürkézte:
- Maga erős... Jó harcos. S érzelemmentes. Ez tesz valakit igazán harcossá. Bennem vannak érzelmek. Ezért nem vagyok túl jó harcos. De bírom a Napfényt.
Holló arca megfeszült:
- Ezért egy félmeztelen, nevenincs, sehonnani, fiatal kis vámpír nem "Tollasozhat" le engem! Engem, aki több évezredet megélt, együtt élve átkával!
Holló szavaira megremegtek a falak, mintha azok is átkok lettek volna.
A nő hátat fordított a szemérmetlen férfinak, majd kényelmes leült egy székre:
- Ne értsenek félre, nem vagyok megrögzött gyilkos. Csak nekem is szükségem van a lelkekre, mint maguknak a vérre. Iris pedig már nem akart tovább élni. Nem tudom miért, de a lelke tele volt szégyennel... |
- Iris meghalt? *kérdezte nyugodtan. Végig nézett a kanapén fekvő nőn, s eltűnődött. Alig van rajta pár sérülés, ebbe nem halhatott bele. Regenerálóképessége megóvta volna... nameg az előző effekt - amire már rájött, hogy az ő sikolya volt - nem éppen egy végső halál féle üvöltés volt... tudta, hogy valami nincs rendben, és a feszültség egyre csak nőtt benne.
Elemezte Alea-t, majd erősebb alkatából, meggyötört arcából következtetve rájött, hogy egy harcossal áll szemben.
- Meglehet, hogy nehéz időket élünk. De akkor is vadászokkal nem szövetkezek! Így is elég mélyre süllyedtem, hogy darkelffel állok össze. *bár önmagában tudta, hogy vele miért békélt meg. A vadászok csak bajt jelentettek neki egész eddigi életében. Akárcsak a vámpírok vágják őket át, ugyanúgy átejtik a vadászok őket. Ennek tudatában lehet, hogy a többi jelenlévő elfogadja, hogy köztük van, de ő nem fogja kimenteni semmilyen nehéz helyzetből.
- Ha az oldalunkon harcoltok, nem bánom. De rám ne számítsatok, hogy bármikor is kiállok értetek!
*ismét Iris jutott eszébe, hogy vajon mi történhetett vele. Darkeyes-ra nézett, s eszébe jutott mindazon pusztítás, amit eddig okozott. Ez egyrészt jókedvre derítette, másrészt tartott is tőle. Azután a szárnyas idegent pásztázta.
- Na halljam tollas! És te például hogyan jöttél pont most, pont ide, erre a helyre! Csak azt ne mondd, hogy véletlenül jöttél erre, mert ezt nem veszem be! *fenyegetőzött a férfi. |
- Arctalan! - szólalt meg mély hangon a kastély úrnője. - Te is jól tudod, hogy nehéz időket élünk. Olyan időket, amelyek rosszabbak, mint számunkra a nappalok! Olyan időket, melyekben mindenkinek a segítségére szükségünk van, hogy túléljük. Olyan időket, amikor átkozottakkal, s emberekkel kell szövetkeznünk. Talán lesznek olyan idők is, mikor fel kell bontanunk az ősi szerződéseket, s lőfegyverekhez kell nyúlnunk! Te is tudod, hogy ezt a szükség kívánja meg.
ÄngeŁ elcsendesedett, fejét lehajtotta, majd egy lépést tett a férfi felé:
- Adjunk hálát a vámpírok isteneinek, hogy mi még élünk. Egy tárdunkat már evleztettünk. Láthatod, te magad is. Iris halott. Helyette az istenek két olyan lényt küldek el hozzánk, melyek még megmenthetnek bennünket - akikkel akár akarunk, akár nem szövetkeznünk kell, csak azért, hogy a vámpír-faj ne haljon ki!
ÄngeŁ erősen a férfi szemébe nézett:
- Arctalan. Nem tudom, hogy ki maga, hogy honnan jött, de bíztam önben, mert vámpír. Most arra kérem önt, hogy ön is bízon bennünk, vámpírokban, s szövetségeseinkben! Maga is tudja, hogy mi vámpírok meghalunk, ha napot érünk! De új szövetségeseinknek nem árt a Nap! Ahogyan a Vérfarkasoknak sem! Kérem, Arctalan, fogadja el, hogy ezek a sötét idők a vámpírok számára, megkövetelik ezt..
Äng lehajtotta ismét fejét. Hatalmas vérvörös hajzuhataga beleomlott az arcába. Könnyek csördultak le az arcán. Odament Iris halott testéhez, majd elmondtott némán egy imát. |
*óriási halálhörgés csapta meg a fülét, ami lentről jött. A női sikoly egyszerre volt éles és tompa, olyan hangos, akár a robbanás, és hihetetlenül borzadályos, ami visszhangzott a ház minden folyosóján és minden szobájában.
~ Megint mi történt már? ~ zsörtölődik magában, majd mit sem törődve az effekttel tovább fekszik. Agyát teljesen kikapcsolta, természetes regenerálódásának kitéve magát. Pár perc múltán a hirtelen jött üvöltés utáni csönd nagyon zavaró volt a számára. Elképzelni nem tudta, hogy mi történhetett. Azzal felhagyott a pár perces pihenőjével, és kisétált az ajtón.
*morcosan tántorog le az emeletről, majd lép be a nagyterembe. Erősen meglepődik a bennt lévő alakokon, akiket csak úgy odateremtett a sors, de arcán nem mutatkozik semmiféle változás.
- Hát ezek meg kik? *tette fel a kérdést, bár nem szándékozott hangosan kimondani azt.
- Egy ember?! *érthetetlenül körülnéz a szobában, hogy mégis mi lett mára a vámpírokból, hogy egy embert csak úgy megtűrnek maguk mellett.
- És egy szárnyas..... izé?!! Hát ez új nekem.... *kezével végigsimította arca bal felét. Sejtette, hogy ennek az összejövetelnek nem lesz jó vége, csak éppen még azt nem tudta, hogy mi lesz a meglepetés, ami alapján majd bekövetkezik a végső halála. Bár ugyan neki is vannak tervei, amit még senki sem sejt közölük.
*Magatehetetlenül álldogál a bejáratnál. Nyugtalanítja a tudat, hogy az ellenfél sokkal nagyobb előnyben van, mint ők. Valamit ki kell találniuk, hogy elpusztítsák őket, de még nem tudja, hogy hogyan kéne megvalósítani.
*szeme visszalépett az ismeretlen szárnyasra.
- Ó hogy mi az, ami nem tetszik benned! Bármi is legyél te, már előre nem tetszik a jelenléted! *bár Rannyr senkit sem kedvel első benyomásra, így a különös teremtménnyel sem volt különb a benyomása. |
Holló felkelt a haldokló nő mellől, majd Aleahoz lépett:
- Nekem maga ismerős valahonann...
Holló nem mondott többet. Leült Iris mellé, aki már hangosan nyögött.
- Iris... - suttogta halkan. Nem ismerte a nőt, de mégis sajnálta, s így egyre jobban nőtt benne a gyűlölet a Vérfarkasok iránt.
Iris mégnagyobbatt nyögött, s Holló látta, ahogy a lélek kezdi elhagyni a testét. Nem várta meg senki engedélyét, már nagyon vágyott egy lélekre.
Odalépett a már halott nőhöz, s a szájára tette a száját - így szívta ki belőle a lelkét.
Iris nem volt többé...
Holló felállt a nő mellől. Érezte, ahogy az új lélek átjárja testét, így új érővel töltötte fel.
Iris halott teste sikított még egy vérfagyaztót, majd ismét nyugodtan feküdt - immáron örökre.
- Ne aggódjatok. Most lépett be a pokol vagy a menny kapuján. Azért sikított...
Mindenki döbbenten nézett hol a már halott Irisre, s hol az új érőre kapott Hollóra. |
ÄngeŁ közelebb lépett. Érezte a nő emberi illatát. A szag teljesen mámorba ejtette, de uralkodott önmagán.
- Üdv, a Kastélyomban, idegen! - mondta.
Ő is Irisre nézett, majd gyűlölködve így szólt:
- Vérfarkasok... |
Alea Johns megérkezett a kastélyba. Hirtelen azt sem tudta hová csöppent, de mikor megpillantotta Annát tudta, hogy semmi baja nem eshet. Megdöbbenéssel figyelték az újonnan érkezett nőt. Nem tudták, hogy valójában megbizhatnak e benne.....
-Üdvözlöm önöket. Azt hiszem már tudják ki vagyok....
-Mi történt ezzel a nővel?-kérdezte Johns, mikor meglátta a haldokló nőt. |
Annának eszébe jutott, hogy a vérfarkasok hamarosan eljönnek érte...sőt lehet, hogy meg sem várják az estét.Hirtelen egy ötlete támadt. Ha a vérfarksok figyelnek minket, akkor mi is megfigyeltethetnénk őket emberekkel...
-Most nagyon figyeljetek rám! Ti is tudjátok, hogy a farkasok megfigyelnek minket, ezért azt gondoltam, hogy emberekkel figyeltethetnénk őket..
Van egy nyomozó ismerősöm, aki most Los Angelesben található, Alea Johns...Arra gondoltam, hogy Darkeyes ide teleportálhatná....- a többiek elgondolkodtak a halottakon, majd beleegyeztek, és Darkeyes elment a lányért. Iris még mindig szenvedett...közeledett a halála...Holló kérését mindenki furcsának tartotta... |
ÄngeŁ s Vendégei mereven néztek az újjonnnan jött Holló nevezetű szárnyas idegenre, aki épp most akarja elkérni Iristől a halott lelkét.
ÄngeŁ kissé meg is ijedt, ahogy a nőt nézte, aki a kanapén fekvő Iris melett guggolt, s a kérdést most tőlle várta; Oda adja-e neki a halott lelkét. |
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
