Az utolsó tanítási nap

Karmilla ma egy kicsit később kelhetett, mint más tanítási nap. Egy iskolai év állt mögötte! Igaz, hogy csak negyedévkor lépett be az osztályba, mégis nagyon jó bizonyítványa volt.

Az iskolában a legtöbben úgy tudják, hogy Karmilla egy utazó, gazdag ember lánya, aki eddig magántanuló volt, de a papája megengedte neki, hogy egy rendes iskolába járjon.

Szerencsére nem volt egyik jegye se rosszabb 4-esnél. S a 4-ese is csak matekból volt…

Karmilla kikecmergett az ágyából, átment Benjihez. A fiú még aludt, de a lány kegyetlenül felébresztette.

- Lekésnéd az utolsó napodat? Az évzárót semmibe se vennéd?

- JÓ, jó! Felkeltem! Mit kérsz reggelire?

- Hogy gondolhatsz most az evésre? De ha már ennyire benne vagy a témában, akkor egy rántotta sajttal és felvágottal nem jönne rosszul!

- Kívánsága, számomra parancs!

- Hát, ezt el is várom! – ezen mindketten nagyot nevettek. Mindig így kezdték a napot. Nevetve.

Mindketten kimentek a konyhába, majd Benji hozzálátott a tojásrántotta elkészítéséhez, Karmilla pedig az italokért volt felelős.

- Mit igyunk ma? – kérdezte a lány, miközben a hűtőben nézett utána valami italféleségnek.

- Mi lenne, ha ma csak sima tejet innánk?

- Mert az túl átlagos… Mit szólnál egy csésze tejeskávéhoz?

- Nekem okés!

Benji nagyon gyorsan tudott fűzni, sütni, ráadásul a kenyeret is nagyon pontosan tudta vágni. Karmilla nem igazán értett ezekhez a dolgokhoz, így ő legtöbbször csak az italt csinálta meg.

A reggelit percek alatt megették, hozzá pedig TV-t néztek, amit a lány is tudott már rendesen kezelni. Ilyenkor legtöbbször a zenecsatornákat barangolták, de ma inkább a rajzfilmeket nézték.

Sokat nevettek a kisgyerekeknek szóló műsorokon. Karmilla el is gondolko-dott, hogy vajon miért. Talán ezért, mert máshol nem igazán nézhettek rajzfilmeket.

Benji már egy ideje nem jár próbák-ra, mert ki akar lépni az együttesből. Azóta inkább a TV-ben csodálja meg a zene erejét.

Karmilla néhányszor elgondolkodott azon, amit Robi mondott neki azon az esős éjszakán. Ő tényleg inkább Benjihez illik, mint Robihoz. De vajon tényleg így van ez? Vagy csak be akarja mesélni magának?

A lány felkelt, s elment a fürdőszobá-ba, hogy letusoljon, és fogat mosson. Ezután rögtön szobájába ment, s ott felöl-tözött. Egy fehér inget és fekete szoknyát vett fel. Nem igazán értette, hogy mi ezeknek a ruháknak a szerepe,  de az osztályfőnökük és Benji is azt mondta, hogy ezekben a ruhákban kell megjelenni-ük az évzárón.

Végre eljött a nagy pillanat. Benji és Karmilla elindultak az iskolájuk felé. A lány útközben nagyokat sóhajtozott.

- Mi a baj? – kérdezte az ötödik sóhaj után Benji.

- Nem tudom… Nagyon szomorú vagyok… Soha többé nem láthatom már ezeket az embereket… S ők sose tudják meg már rólam az igazságot…

- Igen, értem, hogy mi bánt téged… Tudod, nekem is most kell elmennem…

- Hova?

- Haza… Az anyám tegnap hívott fel telefonon…

- Bevezették a mennyben is a telefonokat?

- Nem, ő vett magának egyet, tudod az anyám is most lenn van a Földön, és hát kitalálta, amíg ő lenn van, addig lakhatnék vele…

- És te igent mondtál neki?

- Nem, vagyis azt mondtam neki, hogy még át kell gondolnom…

- Mikor kell odaköltöznöd hozzá?

- Az évzáró után egy hét múlva tud majd velem is foglalkoznom… Őt is lecserélték, s ő úgy döntött, hogy itt fog lenn élni az emberek között…

Karmilla még nagyobbat sóhajtott. Nem merte felfogni, amit Benji mondott. Akkor ő most egyedül fog élni?

Tovább mentek, de nem szóltak egymáshoz semmit. Karmilla nem is akart semmit sem mondani a fiúnak. Miért kellett Benjinek elhagynia őt? Akkor… egyedül fog maradni még vagy két hónapon át… Egyedül…

Némaságban telt az iskoláig vezető út, olyan nyomasztó némaságban, mint még soha.

- Sajnálom… - suttogta a lány mellett Benji maga elé.

Karmilla nem mondott semmit sem. Úgy érezte, mintha becsapták volna, ha ez az érzés nem is volt igaz. Akár isten, akár ember az, aki érez, az az érzet mindig tévedhet s így megtéveszti azt is, aki az érzést érzi… Bármennyire is tökéletesre lett megalkotva a humanoid…

- Na, ilyet se láttam még! – hallata a két isten a háta mögül az ismerős hangot, ami nem tartozott máshoz, mint Robihoz.

- Milyet? – kérdezte Benji, s hátrafor-dult, majd kezet fogott haverjával. Az viszonozta a fiú köszönését, majd a fiú mellett némán álló Karmillához fordult:

- Te se hallottad?

- Mit kellett volna hallanunk?

- Amióta csak együtt járunk a suliba, azóta te ezt az utat végigbeszéled! Kérlek, ne bántódj meg ezen! Most, a világ egyik legszebb napján pedig nem is mondasz semmit?

- Most nincs kedvem beszélni… - mondta válaszként gyorsan Karmilla.

- Olyan nincs, hogy neked ne legyen kedved beszélni! Te, Karmilla vagy, a beszédek királynője!

- Hmm… Nem tudom, akkor volt témám, de már nincs… Kibeszélhettem magam, nem gondolod? Vagy csak nem merem felfogni, hogy többé nem mehetek iskolába! – a lány arca teljesen elszomorodott.

- Kicsi lány, nézd a dolog szebbik felét! Nem kell többet felelned, leckét írnod, vagy tanulni valami hatszáz évvel ezelőtti pasasról!

- De én élveztem az iskolát…

- Mi van most veletek? Benji, te sem beszélsz ma túl sokat! Mi van? Valami nagy baj?

- Nem… - mondta a fiú halkan.

- Na, ez nem úgy hangzott!

- Te viszont fel vagy dobva! Nem, kedves kis Robika? – kérdezte az iskola lépcsőjén álló Jenny. Mellette Zsáklin állt, s látszólag ők is boldogok, hogy vége van az iskolának.

- Sziazstok… Jaj, gyerekek, de jó, hogy itt vagytok! – rohant feléjük szélesre kitárt karokkal az osztályfőnökük, Amanda néni, ismertebb nevén Gringyó.

- Jó reggelt, tanárnő! – köszönt egyszerre a kiscsapat. Bár nem igazán kedvelték a tanárt, mégis illedelmesen kellett Gringyóval beszélniük.

- Jaj, gyerekek! Menjetek azonnal az igazgatói irodába!

- Valami baj van, tanárnő? – kérdezte Karmilla gyanakodva.

- Nem, nem… Vagyis, igen…

- Mi a baj? – kérdezte rettegve Zsáklin s Jenny egyszerre.

- Segítenetek kell kivinni a székeket, mert eredetileg tegnap kellett volna kivinni őket egy brigádnak, csak ők az igazgatóiba vitték őket… Így most van 10 percünk, hogy kivigyétek őket a tornaterembe! Fiúk! Indulás! Lányok! Kérlek ti is menjetek a fiúkkal!

- Igenis! – mondták megadóan egyszerre. Ők is érezték, hogy most nem lehet viccelni Gringyóval, mert így is elég ideges, pedig a tanárnő az egyik legnyu-godtabb tanár az iskolában! S most idege-sebb, mint a kémia tanár! Azt pedig nehéz lekörözni… A kémiatanár már egy jó kis napló-csapkodással kezdi az órát, s az is csoda, ha nem törik szét a kezében a kémcső, miközben bemutat egy kísérletet!

Végre megkapták Karmilláék a bizonyítványt, s mehetnek haza.

A lány bizonyítvány majdnem kitűnő lett, sajnos becsúszott egy kémia 4-es. Így is neki lett a legjobb jegye kémiából, ugyanis annál a tanárnál az is örülhet, akinek 2-ese van…

A hazafelé tartó út ugyanolyan némaságban telt, mint az iskolába vezető.

Mikor hazaért a két isten, Benji főzött egy jó, s kiadós ebédet, majd mindketten visszamentek a szobájukba.

Karmilla olvasott, Benji pedig pakolt. A fiú már eldöntötte, hogyel fog menni anyjához, mivel nagyon kevés időt töltött szüleivel…

Karmilla nem tudott koncentrálni, s a betűk is összefolytak a szeme előtt. Hallotta, ahogy Benji pakol, ahogy leszedi a posztereket a falról, s elrakja dolgait a polcokról. Hallotta, hogy a ruhák puffan-nak a fiú bőröndjében, ahogy ő csak úgy beledobálja őket.

A lány hátravetette fejét, s gondol-kodni kezdett. Miért is megy el a fiú? Biztos, hogy csak azért, mert rég látta a szüleit? Hiszen akkor nem kéne elmennie, hanem elég lenne, ha elmenne egy hétre, vagy a szülei jönnének ide! De akkor miért?