|
Témaindító hozzászólás
|
2005.11.25. 16:32 - |
| ÄngeŁ kérdőn nézátt rá a melegedő jövevényre a kandalló mellett. |
[22-3] [2-1]
ÄngeŁ elmosolyodott.
- Ostobaság, igaz? - mondta, miközben szemei könnybe lábadtak. - Amit egy mese ír az ostobaság... - A kastély Úrnője megtörölte szemeit egy egyszerű mozdulattal, majd lágy hangon, mégis határozottan így szólt:
- Önök elhagyhatják ezt a házat, de én nem. Nekem csak ez maradt. Nekem nincs életem, de halálom, nincs senkiem, csak ez a jéghidegfalú vár... Most elmehet aki akar... De én itt maradok... - ÄngeŁ hatalmasat sóhajtott, majd roskadak belezuhant a székébe. Fejét fogva, vendégeire rá se nézve így szólt:
- Akkor most mi lesz?! |
- Pfff... *borzadt el a látvány alatt a férfi. Kezével visszaorientálta hajkoronáját pofájába, mert látni sem bírja, milyen apróságon tudnak egymásra hördülni a vámpírellák.
- Egy mese nem valóság! *szól közbe mégis kioktató hangon. * A mesében Piroska boldog kislány. Manapság meg nem léteznek ilyenek. Se nagymamát őrző vadászok, akik vérfarkasokat ölnek. Micsoda elábrándult lények ezek, akik mindent elhisznek, amit a gyermekkönyvekben olvasnak *mondta utolsó mondatát halkan maga elé. |
| Iris arca eltorzúlt a mesekönyv láttán, miközben éles kacagás tört elő belőle, olyan volt a homály játékos árnyaiban, akár egy kisördög, ám a vörösen izzó szemek hűvösen tekintettek a világba.
-Látom, nem értettél meg...-szólt élesen, miután nagy nehézség árán elfolytotta kitört indulatait-...Arman a legidősebb és legerősebb vérfarkas, fajtájának legékesebbike. Én ott voltam...láttam a véres leszámolások megszámlálhatatlan sorozatát, hiszen én is tömérdek életet ontottam ki.
A nő szorosan a fal mellé húzódott...pillantásai a kinti tájat kémlelték.
-A két faj között egy egyensúly áll, míg azt az egyik fél fel nem borítja...láthatólag a vérfarkasok azon dolgoznak, hogy felűlkerekedjenek a vámpírokon, ami, lássuk be...nem is tűnik lehetetlennek, hiszen az elmúlt évek során újraszerveződtek, fejlesztették harcmodorukat...jóval kegyetlenebbek lettek...hatalmas fenyegetésnek vagyunk kitéve...
A nő váratlanul elrugaszkodott a hűs faltól és hamarjában a szoba közepén találta magát. Bőrének fehérsége, kápráztató volt a kandalló meleg fényeiben.
-Ha azt hiszed, egy ostoba mesekönyv segíthet nekünk, sajnos ki kell, hogy ábrándítsalak.
A feszültség nőttön-nőtt a két kárhozott között. Erejük mérhetetlenül tombolt a szobában, ahogy farkaszemet néztek egymással. |
*enyhán megköszörülte a torkát.
- Ha lehetne egy pár szavam! *rövid szünet után belekezdett.
- A könyvtárban találtam egy könyvet az idegenekről. 'Hell Raider' , 'Pokoljáró' név alapján találtam meg őket. Erényük a feltűnésmentesség, a szervezettség, a gyorsaság, és a hegyes fogak. Szervezetük rendkívül ellenállóképes. Regenerálóképességük még a vámpírok és vérfarkasokétól is nagyobb. Gyengéjükre nem írtak semmit. Az alviág söpredékéből származnak. 6000 éve száműzte őket egy pokoli dimenzióba három mágus. Kettő közölük rég meghalt, a harmadikkal nem tudni mi történt. Egy bizonyos Raash Skhad nevű boszorkánymester. A pokoli dimenziót öt mágikus gömb segítségével nyitották ki és zárták le. Csak a gömbökkel tudták ismét kinyitni a kaput, tehát a vérfarkasok oldalán áll egy mágus. Ez sokban megnehezíti a helyzetet. A kaput csakúgy lehet bezárni, ha elpusztítjuk mind az öt gömböt. Mivel a gömbök egymást táplálját, így egyet nem lehet kiiktatni azért fogalmaztam így.
*miután röviden összefoglalta a nemrég olvasottakat, komoran nézve tovább áll mozdulatlanul helyén, és várja a reakciót. |
ÄngeŁ a kandalló mellett állt, agya zakatolt, szíve kalimpált. Nem nézett a mesélőkre, de minden szavukat hallotta.
Időközben Arctalan is leért a nagyterembe, s amikor Iris befejezte mondanivalóját, ÄngeŁ a férfira meredt, mintha csak abban bízna, hogy Őt nézve eszébe jut valami, amitől megmenekülnek.
- Mit kellene tennünk? - tanakodott hangosan magában. Tudta, hogy így hosszú éjszakájuk lesz.
Idegesen fel s alá kezdett el járkálni, szemei hol megakadtan LaVon, aki mostanság keveset szólt, vagy a lobbanékony Darkeyeson, a rasszista Arctalanon, vagy a gyönyörű, mégis kissé sznob Irisen. Tekintetük hol ütközött egymással, hol elsuhantak egymás mellett.
ÄngeŁ ismét LaVra nézett, majd kit villámcsapás ért, felkiálltott:
- Ez az!
Egy lépéssel a könyvespolc mellett termett, kikapott egy könyvet, majd belelapozott. A többiek kíváncsian meregették.
Arctalan kissé felhorkant mikor meglátta, hogy ÄngeŁ a "Piroska és a Vérfarkas" című horrol-mesekönyvet lapozgatja.
- MEGVAN! - kiáltotta az Úrnő derüsen, végignézve a döbbent arcokon.
- Egy meseköny? - kérdezte Darkeyes. - Äng, ugye nem az a terved, hogy könyveket dobálunk hozzájuk?! Vagy estimesét olvasva elaltatjuk őket?!
Äng csak mosolygott barátnőjén, majd így szólt:
- Remek tervek lennének, de nem! Azt tesszük, amit Piroska tett a vérfarkassal! Megöljük őket! S itt is van a halálos fegyver elírása!Ha jól tudom a családi birtokban is van egy ilyen! Remélem még működik!
ÄngeŁ mosolyogva nézett körül a megdöbbent arcokon. |
Iris szívében kétely lángja lobbant, mikor kezdet tudatosulni benne, hogy mivel is kell szembenézniük a következő éjszakán.
-Angel...!-a nő erősen megmarkolta a vámpír vállát, kecses ujjai határozottan tartották sakkban vendéglátóját-...Én ismerem őket, tudom, mire képesek, s ezt mindenbizonnyal Anna is tanusíthatja...
Szinte bűnbánóen engedte szabadon Angelt, arcán a vadak szánalmat keltő ábrázata terült szét.
-...Nem fogják harcnélkül hagyni...-a mondat végén mély lélegzetet vett, majd lassan, már-már megfontoltan fújta ki, mint aki, évek óta nem tett hasonlót-...Én...Úgy vélem itt az ideje, hogy megosszak néhány dolgot az itt jelenlévőkkel...Néhány történet magában örzi az igazságot, viszont vannak olyanok, akik hazugság selyemhálóját szövik a valóság köré. A vámpírok és vérfarkasok vérszomjas harca éveszázadok hosszú sorát keretezi...Én egy hűséges katona voltam, még annak idején, ismertem is az ősöd Angel...Sir de la Rose-t, akit az imént említettél...
Iris arcán halovány árnyként suhant végig egy aprócska, ártatlan mosoly.
-...Hallotatok már a Halál Hírnökeiről?-kérdezte folytott hangon,de szemei tökéletesen fagyosak ,maradtak akárcsak többezer éves szíve, mely a legkeményebb sziklánál is keményebb.-...a Kaszások, vagy másnéven Halálhozók...akik a vámpírok legyőzhetetlen seregét képezték...Én voltam a vezetőjük.
Félelem kúszott végig a terem belsejében. A hallgatás oly sűrű csendet hozott magával, melyet vágni lehetet volna... |
Mikor mindenki bement a kastélyba, és összegyűltek a nagytere, kivéve Aarcatlant, aki felment, Anna hozzálátott mondanivalójához…
- Köszönöm, hogy kiálltatok mellettem- Ängel felé fordult – Köszönöm a kedvességét, bár nem érdemlem meg, mert most nem csak az én életem, de a maguké is veszélyben van…Ahhoz, hogy megértsék, hogy miért akarnak engem elpusztítani ezek a vérfarkasok, tudniuk kell a múltam. - Anna még soha senkinek nem mesélte mit tett, mégis a legtöbb misztikus lény tudott róla valamit…De a kastély lakója, és vendégei nem hallottak róla….
- Azon a napon, amikor halhatatlanná tettek, elkövettem egy nagy hibát ..
Megöltem valakit, aki nagyon közel állt a szívemhez…- fájdalmas volt a visszaemlékezés, mégis meg kellett tennie – Ian- nek volt két testvére Laurence, és Jack. Az utóbbit már ismeritek. A két testvér, hogy bosszút álljon testvérük haláláért, vérfarkasokká változtatták magukat, és mindenáron végezni akarnak velem, illetve már csak Jack akar, mert az erdőben Laurence-t megöltem. Azt az Armand nevű fickót nem ismerem, soha nem találkoztam még vele… Szóval holnap mindenképpen
Át kell adniuk engem, mert nem szeretném önöket is belekeverni a zűrös életembe...
|
*az ajtóban állt. Minden egyes szót hallott. Ahogy éppen visszatértek a kastélyba csak gúnyosan felnevetett. Értetlenve és idegesen nézték a többiek, hogy mitől lehet ez a hirtelen kitörés.
- Látom sötét barátunk megint nem tudott uralkodni magán! *vágta gúnyosan a tömeghez.
- És mi volt ez az egész átok história? *kérdezte szórakozottan.* Már így is eléggé el vagyunk átkozva! Mi, a kárhozottak! Akik örökké élünk mások vérén! Komolyan azt hiszed, hogy bevették ezt a mesét? *néz kerek szemekkel az Úrnőre.
- Csak szólok. Holnap este nem egyedül fognak visszajönni. És azokat a vérszomjas patkányokat nem érdekli semmiféle átok. Csupán egy küldetésük van. Kiírtani a vámpírokat és egyéb szövetségeseiket bármi áron. *mondja fenyegetően, majd sarkon fordul és felbaktat a lépcsőn. |
ÄngeŁ egy ideig követte tekintetével a farkasokat, de amikor azok már hallótávolságonb kívülre kerültek, vendégeihez fordult, Anna kezét még mindig fogva:
- Remélem azt egyikőjük sem gondolta, hogy elmegy innnen! Ugye önök is tudják, hogy két dolgot nem tehetünk; nem adunk át egyetlen vámpírt sem, s nem alázkodhatunk meg előttük! - ÄngeŁre őrületes fejfájás tört, fejéhez kapott, majd mikor fájdalma enyhül így szólt - Hát, persze! A vérfarkasok elfelejtettek egy nagyon fontos dolgot!
- Mi lenne az? - kérdezte Darkeyes érdeklődve.
- Szintén két dolog! Az egyik az, hogy mi erősebbek vagyunk náluk, hisz' hogyan lehettek volna évezredekig rabszolgáink?! A másik dolog pedig az, ha csaláfom nincs, a vérfarkasok nég mindig szolgálnának bennünket! Hiszen, Sir la Rose, nagyra becsült ősöm, nem véletlenül írta alá azt a szerződést!
ÄngeŁ mélyeket sóhajtott, majd LaVra nézett:
- Kedves barátom! Önnek nem muszály itt maradnia! Hiszen önnek semmi köze ehhez a csatához! - LaV mélyen felhorkantott a nő szavaira, majd így szólt határozottan:
- Gondolná kedves hölgyem, hogy itthagynám ujdonsült barátaimat, hogy biztonságba tudjam magam, önöket pedig nem?!
ÄngeŁ meglepődött a férfi válaszán, majd egyszerre szólt mindenkihez:
- Tervre van szükség! Menjünk be! Anna! - fordult a lányhoz: - El kell mondanod miért üldöznek, különben nem tudunk megvédeni! De! - emelte fel hangját a nő - Csak akkor, ha már bementünk!
Mindneki egyszerre indult befelé a védett kastélyba. |
Némileg meglepetten meredt Darkeyes-ra, miután az egy jól irányzott varázslattal leterítette a vérfarkast, majd tekintetét körbefutatta a farkasok hordáján. Döbenten kezdet el hátrálni, mikor a fák árnyékának rengetegjéből egy rég látott ismerős alak bontakozott ki az éjszaka bomló fényeiben. A férfinak barna haja volt és méregzöld szemei, melyekben vérszomj uralkodott.
-Iris...micsoda kellemes meglepetés, vagy mondjam úgy, hogy kellemetlen?-hangja üvöltő szélként söpört végig az összecsődűlt kis társaságon, s az ereje mint a hurrikán tombolt végig rajtuk
-Arman...-hagyta el a tömör válasz a nő vérvörös ajkait-...te...meghaltál...-rebegte
-Mint látod, ez nem így van.-tárta szét karjait, képén önelégült vigyorral
Iris elméjének legörzöttebb zugából kezdtek előtörni a régi, elfeledett emlékek.
-Ne aggódj, majd én beleteszlek a sírba.-horkant fel a nő
-Nagy szavak ezek...főleg ilyen, kilátástalan helyzetben...Örömmel tölt el a tudta, hogy az elmúlt évek során nem változtak a nyelvi sajátoságaid és a lobbanékony természeted, de harcolsz e még olyan jól?
-Hmmm, valami azt súgja, hogy lesz alkalmad tesztelni.-felelte némi gúnnyal a hangjában-"Vivere militare est"
-Az élet küzdelem.-bólintott Arman-Hát legyen...1 nap haladékot adok nektek, hogy visszaszolgáltassátok nekem a lányt, holnap este visszajövünk érte,de...
-De?-vonta össze szemöldökét Iris-Ha nem,akkor mi lesz?
-...Mindannyian meghaltok.
-Tudod, hogy nem fogom...fogjuk...-bökött fejével Angel-ék felé-...hagyni, hogy elvidd.
-Tudom.
A férfi hangszálai megremegtek, ahogy betöltötte a fagyos levegő a torkát.
-Vissza!-ordított a vérfarkasokra
-Arman...!-Jack ingerűlten a megragadta egyik erőtől duzzadó karját-Ezt nem teheted!
A másik irdatlan nagyot lökött rajta, aminek a következménye az lett, hogy a túlbuzgó Jack vonyítva iszkolt mellőle.
-Az én szavam az akarat!-szögezte le tárgyilagosan Arman-Estleg van még valakinek kivetni valója?
A falka tagjai lassan ugyan, de határozottan, s félve kezdték meg a visszahúzódást... |
Darkeyes lehajtotta a fejét, majd szomorúan ennyit mondott:
- Ne haragudj, ÄngeŁ, de te is tudod, hogy a szüleimet is vérfarkasok ölték meg, s a bosszúvágy már óriási volt bennem... S nem szeretem, ha "lebüdösdarkelfeznek". Ezt te tudod a legjobban! - Ezután a felmorajltott vérfarkasokra nézett: - Nem kell aggódnotok! Jacknek semmi baja... éppen csak egy kis bénító varázslatot olvastam rá. Mindjárt felkel!
Amint ezt kimondta Jack feltápázkodott, majd mérgesen Darkeyesra s ÄngeŁre nézett:
- Rohadt korcsok! - zihálta a férfi. - Azt gondoljátok, hogy egy ostoba hiedelem miatt nem támadunk meg titeket?! Akkor nagyon rosszul gondoljátok! Vagy azonnal ideadjátok Annát, vagy lerohanunk titeket, s egyesével fogunk benneteket eltaposni, mint a bokarak!
Darkeyes egyre mérgesebb lett:
- NEM MI VAGYUNK A KORCSOK, HANEM TI! AZONNAL ÁRULJÁTOK EL, HOGY MIÉRT KELL NEKTEK ANNA, VAGY MINDANNYIÓTOKRA ÁTKOT SZÓROK!
A vérfarkasok nevetni kezdtek:
- Azt gondolod, hogy megijedünk a magadfajtádtól?! Tényleg azt hitted, hogy félünk a darkelfektől?! S azt mindenki tudja, hogy egyszerre csak egyvalakit tudnál megátkozni!
Darkeyes nagyot nyelt. A vérfarkasoknak igazuk van... nem tud egyszerre több lényt megátkozni, csak egyet... |
ÄngeŁ mérgesen nézett a vérfarkasokra:
- Itt SOHA nem lesz harc! Hiszen aki meg merné támadni ezt a kastélyt, arra 1000 éves átok, majd kínlódásokkal teli halál vár!
ÄngeŁ Annára nézett, majd biztatóan így szólt:
- Ne aggódj, míg én itt vagyok! Nem lesz semmi baj! Hiszen tudod, ha én elvesznék, Darkeyes megvéd! - itt mosolyogva a darkelfre nézett.
A vérfarkasok csak most vették észre, hogy nem csak vámpírokkal állnak szembe. A Jack neveztű vérfarkas hangosan felhorkant:
- Egy büdös darkelf!
Ebben a pillanatban egy óriási fénycsóvát lehetett látni, majd azt, hogy Jack összeesik.
- Darkeyes! - kiáltott Äng. - Ezt miért csináltad?! |
Teste észrevétlenűl megrezzent, mikor megérezte Angel jelenlétét.
Szemeit az egyik farkas gyilkos tekintetébe fúrta, olyat látot meg benne, amit sosem hitt volna, az állat lelkében emberi érzések tömbkelege uralkodott, s csak egy parányi része volt a fenevad maga.
Iris arra eszmélt, hogy egyre élesedő hangok lobbannak vitára körülötte.
-Anna...-suttogta maga elé
Apránként ocsúdott fel, és tért vissza ebbe az idősíkba, s nagyon nem tetszett neki, amit látni vélt, vagy pontosabban, amiket.
Az a bizonyos vérfarkas még mindig ott állt, rezzenéstelenűl a vámpírt bámúlva, torkából mély morgás tört elő, ám Irist cseppet sem riasztotta meg.
-Minek kell nektek a lány?-fordult a Jack nevezetű farkashoz
A férfi felkapta a fejét, ráemelve a rémítő sárga szempárt. Hosszas vizsgálódás után szája keserű mosolyra húzódott, ezzel új alakot öltve sápadt arcára.
-Ááá, tudtam, hogy ismerős vagy nekem, de az évek során némileg eltűntél, így nem voltam biztos benne, hogy kivel is állok ismét szemben.
-Hát az utolsó búcsúnk nem volt túl negédes?
-Nem éppen édesnek nevezném, inkább keserűnek és fájdalmasnak.-szűrte a fogai között Jack, arca immár dühöt és gyűlöletet tükrözött
-Számomra élvezet volt.-búgta lágyan Iris-...De mint látom, még egyben vagy...
-Ha rajtad múlna kedves, már nem így lenne.
Iris vállat vont, közben kezeit szorosan ökölbe szorította. Bánta, hogy nem végzett akkor a farkassal, amikor tehette volna, de talán majd most ismét lehetősége nyílik a bosszúja beteljesítésére...
-Utoljára kérdem, mit akarsz Anna-tól?
-Utoljára mondom, nem tartozik rád és erre itt.-mutatott Angel felé
A többi vérfarkas idöközben egyre közelebb húzódott a három vámpírhoz, méretes fogaikat fenyegetően csattogtatva.
-Nem lesz harc!-kiáltott Jack-Még nem...kérem a lányt!
-Nem!-szögezte le Angel és Iris alacsony létszámú, de elszánt kórusa. |
ÄngeŁ megragadta Anna karját, majd azt fogva így szólt a Jack nevű vérfarkashoz:
- Vérfarkas! - hangja megtelt undorral. - Ugye nem gondoltad, hogy harc nélkül elvihetitek Kastélyomból egy vendégemet! S remélem emlékszel még arra a titkosított szerződésre, melyet atyáink kötöttek!
Jack nevű vérfarkas felhorkant:
- Miféle titkosított szerződésről beszélsz?
- Amit atyáink kötöttöttek! Az én mai napig tiszteletben álló nagyapám, Sir Hiram Nicolas de Rose, e kastély építője, s a szintén nagy tiszteletnek örvendő, Ükatyád, Sir Thomas la March írt alá, s a tanu a híres Dracula gróf, ismertebb nevén, Vlad Tepes volt.
- S miről szólt ez a szeződés? - kérdezte a vérfarkas meglepetten a híres, s tiszteletben álló nevek hallatán.
- Arra, hogy ameddig Sir Hiram Nicolas de Rose valamely családi ága nem hal ki, addig egyetlen egy vérfarkas sem emelhet kezet Sir Rose kastélyára, s lakosaira! Tehát, amíg én élek, addig nem támadhatnak meg innen senkit sem! Vagy ha mégis...
- Ha mégis? - kérdezte érdeklődve a férfi.
- Akkor nagy baj lesz.. - Äng titokzatosan elmosolygott.
- Nem bántunk titeket - mondta a férfi - ha magunkal vihetjük Annát!
- Nem! - mondta Äng határozottan. Majd rákérdezett arra, ami már nagyon érdekelte - Minek kell nektek Anna nevezetű vendégem?
- Azt nem árulhatom el.. - mondta a férfi feját rázva. |
Anna éppen lefelé tartott a lépcsőn, amikor meghallotta az üvöltést. -Megtaláltak!-súgta.Felgyorsította lépteit, mert tudta, hogy ha itt marad a kastélyban, az itt lakók életét veszélyezteti...
Megállt a nagyteremben,majd a kijárat felé vette az irányt...
Odakint az egyik sárga szempár tulajdonosa előlépett a bokrok mögül..
-Vámpírok!- mondta undorodva, mikor végignézte a kastélyból érkezőket.
- Van nálatok valaki, aki kell nekünk, ha odaadjátok, életben hagyunk titeket!
-Jack!Itt vagyok!-mondta Anna, mikor odaért a többiekhez.- Hagyd őket, hisz engem akarsz! |
ÄngeŁ szíve nagyot dobbant. Füle megrezzent, majd a néma csendbe súgta:
- Vérfarkasok! - majd egyre hangosabban újra s újra elismételete: - Vérfarkasok! Vérfarkasok!
ÄngeŁfelugrott kényelmnes székéből, s vele együtt, szinte egyszerre ugrottak fel a többiek is.
- Iris! - ÄngeŁ nagyot nyelt.
A nő mit sem törődve a hideggeé, kirohant a zord éjszakába, egyenesen arra, amerre Iris illata vezette.
Rengeteg sárga szempár meredt a kastély úrnőjére s vendégeire a hideg éjszakában a bokrok mögül. ÄngeŁmit sem törődve saját épségével Iris elé lépve hangosan így szólt a szempárok tulajdonosaihoz:
- Lépjetek elé, ne bújjatok meg a sötétben! Tudom kik vagytok! Lépjen ki a falka vezére!
Vonyítások követték szavait, majd egy magas árny rajzolódott ki a bokrok sűrűjéből. |
Iris visszavonult,mikor egy újabb váratlan vendég toppant be a kastélyba. Teste ismét az árnyakvilágába veszett, s megintcsak mély hallgatásba öltöztette magát.
A régi világból maradt emlékei fátyol falat emeltek elméje köré. Sok birodalmat látott megtörni, majd hanyatlásba omlani, de ez a hosszú élet ára, egy olyan életé, mely kegyetlen vaskarmokkal kapaszkodik belé, mégsem mer tenni ellene, a halál az, mitől még a halhatatlanok is rettegnek, akárcsak ő, Iris, a régi nagyisten ezen a földön, de az a kor már évezredekkel ezelőtt elmerűlt a feledés feneketlen tengerében, ezzel ő is tisztában volt. Most mégis, legszívesebben visszaröppent volna saját akkori életébe...
A múlt halovány ábrái egyre erősebben körvonalazódtak ki előtte. Hiába próbált menekülni előle, most rátalált és azon volt, hogy megfogja.
Lassú lépteinek nyomát eszeveszett futás váltotta fel. Csupán néhány perc kellett ahhoz, hogy kijusson Angel otthonának menedékéből és a kinti világba kerüljön.
Az égen ezernyi aprócska csillag ragyogta be a végtlenbe nyúló horizontot. A Hold már magasan járt, arca teljesen kikerekedett, s barátságos fényt ontott a világra. A fák lombjai meggörnyedtek az esti szellő násztáncára. Minden békésnek tűnt, ám a vámpírt nyugtalanság öntötte el. Bár sikerült emlékeit egy erősebb palackba relytenie, lelke mélyében, egy jól ismert érzés kerítette hatalmába, mintha valaki méregetné, vizsgálgatná, talán a vacsoráját vélni felfedezni benne...
Alig pár méterrel előtte sárgán világító szempár furódott tekintetébe, s a hatás kevéért a távolban felzengett morajló üvöltés méginkább felkavarta Irist. |
Anna sokáig azt hitte, hogy a "halhatatlanok" nem álmodnak, mert amióta vámpír vér folyik az ereiben, egyszer sem álmodott...tévedett.
Álmában újra átélte utolsó emberi napját, azt a napot, amely átlagosan kezdődött, de éjszaka borzalommá vált. Hazafelé tartott, amikor egy sikátorban megtámadták, majd átváltoztatták. A támadója magára hagyta az újdonsült vámpírt, aki nem volt tisztában új képességeivel, de mielőtt elment, a földön fekvő lány fülébe súgta ezt a szavacskát:-"vámpír"
Miután Anna észhez tért, hozzáért a nyakán lévő sebhez, ami nagy döbbenetére nem vérzrtt, sőt két kis apró lyukat tapintott ki...
Elindult hazafelé, közben próbálta feldolgozni a történteket, mikor annyira megéhezett, hogy az új benne lakozó lény átvette testén az írányítást, és az első embert, akivel találkozott kíméletlenül megölte..Amikor rájött, hogy mit tett, megnézte a halott arcát. Elsápadt a látványtól.
Az udvarlója volt az, akit mindennél jobban szeretett...
Hirtelen megszakadt az álom, és új helyszínen, és időben folytatódott.
A vérfarkassal való találkozást élte át újra...
Egy parkban sétált, amikor a távolban egy ismerős férfin akadt meg a szeme..
Megtorpant. Tudta lehetetlen, hogy ez az ember még mindig éljen..
Átváltozott a férfi vérfarkassá, majd gyors, és határozott léptekkel közelített a vámpír felé..
Ismét ugrott a kép, most az erdőben történtek játszódtak le benne, de a zsebkéses szúrás után felébredt..
Nem tudta hol van, egy barátságos szobában ébredt.
kimászott az ágyból, majd az ablak felé vette az irányt. Még este volt, látta a távolban lévő erdőt, tudta, hogy azok a vérfarkasok rátalálnak, bárhol is van, és megölik azért amit tett...
Úgy döntött lemegy a nagytarambe, akkor még nem sejtette, hogy azok, akikkel találkozik odalent, mindent hallottak,mivel álmában hangosan beszélt.. |
ÄngeŁ minden erőlködés nélkül vállára kapta a fiatal nőt - vámpír faja miatt nem jelentett neki nagy erőfeszítést, ráadásul a szeretet s a lány rokonszenve miatt nagyobb erőt tudott magából kifejteni.
Felvitte az ájult nőt egy még üres hálóba, befektette ágyába, majd betakatra, s visszament a nagyterembe.
- Mi van vele? - kérdezte Darkeyes érdeklődve.
- Kimerült... pihennie kell... azt hiszem vérfarkasokkal küzdhetett... Önök is érezték rajta az erős vérfarkas szagot?
Äng tűnődve leült székébe.
- Ha már ien kimerülten idáig el tudott jönni, akkor vajon a vérfarkasok mien közel lehetnek ide?
A szobában elgondolkodtató csend támadt. |
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
