Kedvesem
Kedvesem
Olyan egyedül voltam, Zuhantam a mélybe, Azt se tudtam, holtan Fekszem-e vagy élve.
Üveges tekintettel Bámultam az éjbe Szomorú tekintettel Vágytam már a kéjre.
Elmém tisztán elborult Mellettem a földön A vérszínű bor kiborult. Poharam újra töltöm.
Legalábbis így gondoltam, De Te hirtelen feltűntél, Beszélgettünk oldottan Te történeteimen elhűltél.
Ezután megfogtalak, Mint egy éji lepkét. Úgy hitted: kifogtalak S állítottam neked kelepcét.
Pedig én féltem Tőled, Mint mindenkitől akkor. Nem hallottam azután felőled Csak ritkán, olykor-olykor.
Aztán egy szép napon Rájöttem, Téged szeretlek Egyedül, Téged, Vakon Többé már nem hitetlek.
Azóta mindig együtt vagyunk. A végtelenben egybefonódunk. E világon talán egy nyomut hagyunk S az örökkévalóságban egybeolvadunk.
|
|