|
Az est
Az est
A két furcsa alak Karmilla háza előtt állt. A lányt zavarta az, hogy leesik a kulcsa, alig találja a kulcslyukat, s ráadásul Benji a szemtanúja a bénázásának.
- Kilenckor, ugye? – kérdezte a lány, hogy feloldja feszültségét.
- MI? Mi kilenckor?
- Hát a találkozó!
- Ja, persze… Bocs, csak még nem laktam együtt lánnyal s emiatt egy kicsit ideges vagyok. Az otthonban igaz, volt néhány lány, de azokkal nem laktam együtt. Ők csak úgy voltak… Érted?
- Aha… Na végre! – a lánynak sikerült kinyitnia az ajtót.
- Van egy szoba, amit nem használok… Ha gondolod beköltözhetsz oda…
- Oké, rendben… Köszi…
Végre eljött a várva várt kilenc óra. A két fiatal elindult a Ház felé. Mindkettőjük zsebében ott lapult a fonográf. Karmilla elgondolkodott azon, hogy vajon hogy nézhet ki Joseph, és milyen Benji őrangyala. Erre rá is kérdezett:
- Te, Benji!
- Igen?
- Azt mondtad, hogy már láttad az őrangyalod! Hogy néz ki? – súgta oda a lány a fiúnak.
- Hát ti, mit sugdolóztok itt? – szólt rájuk Zsáklin.
- Áááá! Semmi! Várunk még valakit? – Benji próbálta elterelni a szót róluk. Még valaki félreértené a helyzetet…
- Már senkit! – futott oda a csoporthoz Robi s közben Karmillát nézte. A lány nem nézett rá, de érezte bőrén a fiú nézését.
- Hé, Karmilla! Mi ez az új szerkó? – kérdezte tőle Kati. A lány valószínűleg észrevette a lány fekete ruházatát. – Nyakörved van? Tök baró! Hol vetted?
A lány úgy válaszolt, hogy közben Benjit nézte:
- Kösz… Kaptam… Tudod, az embernek változnia kell! Valakinek segítséggel, valaki…
- Valaki a rosszabb irányba változik! – szólt gúnyosan Robi. Karmilla gúnyosan visszavágott:
- Nálad rosszabb úgy se lehet senki!
- Nana! Akkor magad kihagytad a sorból?
- Magam? Nem! Téged! Mert te az emberiség legalján vagy! Te nem vagy más, mint egy… - a lány nem tudta folytatni, mert megint hallotta azt az éles sikítást, amit reggel. Rögtön Benjire nézett, aki őt figyelte.
- Valami baj van? Vagy talán nem tudod egyedül folytatni?
- De… de… Ti nem hallottátok?
- Mit? – kérdezte Kati és Kitti aggódva egyszerre.
- Hát a sikítást… - Karmilla aggódva körülnézett.
- Sikítást?
- Igen… Nem hallottátok?
- Nem… - Karmillát aggasztotta a feszültség, ezért elmosolyodott és így szólt:
- Akkor jó! Lehet, hogy csak odaképzeltem… Egy kicsit ideges vagyok…
Kati, Kitti, Robi, Jenny, Pál, és Áron megkönnyebbülten felsóhajtott. Egyedül Benji és ő maradtak idegesek.
- Akkor bemegyünk? – kérdezte Áron.
- Aha…
Benji és Karmilla a végére maradtak, s egy kicsit le is maradtak, így megkérdezhették egymást a dologról:
- Te is hallottad? – kérdezte a fiú.
- Igen… és…
- És?
- És reggel is… Mi lehet ez?
- Fogalmam sincs… És miért csak mi halljuk? Nem is tudom, hogy… - a fiú nem folytatta a mondatot, mert Jenny kidugta az ajtón a fején:
- Na jó! Ez nekem már gyanús! Mi van most köztetek?
A két fiatal egymásra nézett. Miről beszél Jenny?
- Tehát akkor jártok? Robinak igaza volt! HIHI! Akkor én nem is zavarok! HIHIHIHIHIHI!
- DE, Jenny! Mi nem járunk! – védekeztek egyszerre.
- JÓ! Megértettem! Tőlem titokban tarthatjátok! HIHI! Ez olyan cuki!
- Na, jöttök már? – most Áron szólt ki nekik.
- Megyünk…
Karmillát kisértette ez a mondat: „Robinak igaza volt! Robinak igaza volt!”. De vajon mibe? Mit hazudhatott róla? Olyan lenne Ő maga is, mint a földi lányok: Nem érti az ellenkező nemet?
Nem szólt semmit, hanem belépett Benji mögött a ház ajtaján. Ha azt a leroskadt, szétrohadt fadarabot annak lehet mondani.
- Félelmetes. – suttogta Jenny.
- Az. – helyeselte Kitti.
- Az biztos… De mikor megyünk beljebb? – kérdezte Pál.
- Vajon tényleg itt lett öngyilkos?
- KI? – ijedt meg Karmilla. Már bánta, hogy kimondta ezeket a szavakat, mert a hangok nem a csoport tagjaitől származtak.
- Hát, mi! – válaszolt neki Áron.
- Ja… Hát, persze! HIHI… Egy kicsit ideges vagyok, bocs…
Nem beszéltek többet. Most a két isten nem is kérdezhette egymást történtekről, mert az a többinak nagyon feltűnő lett volna.
„Ez tök égő! Már tutira hülyének néznek… De mik ezek a rejtelmes szavak? Muszáj beszélnem Benjivel!”
- Hé! Mit szólnátok, ha párokat választanánk húzás szerint? Akkor könnyebben tudnánk kutatni! Na, mit szóltok? – kérdezte Kati.
- Nekem oké…
- Nekem is…
- Ja, jó ötlet!
- Van valakinél szám?
- Én már vágtam is ki! – ez a kijelentés Kati szájából nagyon furcsán hangzott.
- Te ezt már előre kitervelted? – kérdezte Robi.
- Igen… Nos, 4 szám van. Akik egyfajtát húznak azok lesznek a párok! – folytatta a lány.
Belenyúlt zsebébe, s kivett egy 8 összehajtott cetlit, majd mindenkihez odalépett, s utasította, hogy húzzon számot. Karmilla húzott utoljára. A 4-est húzta.
- Nos, akkor ki húzta az egyest?
- Én. – mondta Áron.
- Akkor én leszek a párod. – mondta neki Jenny.
- Ki húzta a 2-est?
- Én. – mondta neki Kitti.
- Akkor te az én párom leszel, mert én is 2-est húztam. – mondta Kati. – Akkor ki húzta a 3-ast?
- Én. – mondta Pál.
- Én is hármast húztam. – mondta Robi.
- Akkor a galamb pár húzta a 4-est? – kérdezte kissé fennhéjazva Jenny.
- Nem vagyunk galamb pár! – ordított rá Karmilla.
- Ja, ti a Sátán-pár vagytok! – kuncogta Kati.
- Ez nem igaz! – tiltakozott Benji.
- Akkor az „isteni-pár”? Ez jobban tetszik? – erre egyikük sem mondott semmit. Karmillában megállt az ütőér. Szerencsére Benji talpra esetten válaszolt:
- Nem, „isteni-pár” sem vagyunk! Ha eddig nem vetted volna észre Karmilla lány! Ezért valami „isten és istennő párt” alkothatnánk, de nem alkotunk. Ugyanis más van köztünk, mint közted és Áron közt!
- Ennek semmi köze ehhez!
- Minek? MI van? – kérdezte meglepődve Áron.
- Semmi! Csak talán az, hogy Benji és Karmilla titokban tartják a kapcsolatukat. Mi pedig nem is járunk!
- És akkor mi volt a múlt héten az a csók az utca végén?
Erre Áron és Jenny teljesen elvörösödtek.
- Ti smároltatok? – kérdezte Kitti.
- Ööö… Mikor kezdjük a kutatást? – váltott témát Jenny.
- Ja, mindjárt elmegy az a szellem! – mondta Áron.
Nem kellett senkinek se semmit kétszer mondani. A négy csapat négy különböző irányba ment.
Benji és Karmilla a udvarra mentek, hogy ott kutassanak. Nem szóltak egymáshoz, s a lányt nyomasztotta a csend. De nem jutott semmi jó indok a csend megtörésére. Egyszerűen csak sétáltak az éjszaka csendjében. Talán a fiú sem érezte magát jól a csendben, mert megszólalt:
- Te is hallottad a hangokat?
- Igen… Mi miatt lehet ez?
- Nem tudom… Talán a származásunk miatt. Volt már olyan, hogy beláttam a tanári szobába a csukott ajtón át… Elég megrázó élmény volt… Pont akkor javította az irodalomtanár az aznapi dolgozatokat… az enyém ötös lett, mert valahogy sikerült átjavítani a jegyet a falon át…
- Értem… Milyen a te őrangyalod? – váltott témát a lány.
- A neve Doro. Hosszú szőke a haja… nagy a me… füle… Jó a se… a memóriája….
- Aha!
- Tessék?
- Te is olyan perverz disznó vagy, hogy arra használsz egy védtelen őrangyalt, hogy…
- Nem tettem vele semmi rosszat… Ne értsd félre… De egy pasit nem az esze irányít…
- Akkor mi?
- Hát a… a haverja…
- Az ki?
- A Jancsi…
- Az osztályba jár?
- NEM! Az ott lent!
Karmillának leesett a tantusz, s elpirult. Tehát a…
- Aha… - mondta ki nagy nehezen.
- Na, mostmár érted?
- Ja… Egy csajt nem…
- Akkor mi?
- Ne tarts nyálasnak, de egy csajt a szíve irányít…
- Aha… Csodálatos… - ezt a fiú nem szívből mondta, hanem úgy, erőltetetten.
A kert végében volt egy kisház. A lány már úgy is hallotta, hogy melléképület. Legtöbbször szerszámokat, gereblyét, kalapácsot vagy hasonlót raknak be oda az emberek.
- Bemenjünk? – kérdezte a fiú.
- Aha… Remélem nem esik bajunk.
- Ááá, dehogy!
A fiú kinyitotta a nyikorgó ajtót, s belépett rajta. A lány kissé vonakodott az ötlettől, de végül is követte a fiút.
- ÁÁÁÁ! – kiáltott fel Benji. A lány nem látott semmit, hanem elkezdett rohanni arrafelé, amerre a fiú hangját hallotta. Nem sokára előre esett s elkezdett lefelé csúszni egy lejtőn. A kabátja ujja beleakadt valamibe, ami le is szakította róla.
- ÁÁÁÁ!
Nemsokára beleütközött egy puha valamibe.
- Áucs! – kiáltott fel Benji.
- Bocs! Neked mentem neki?
- Igen.
- Ne haragudj!
- Semmi baj!
- Hol vagyunk?
- Nem tudom… Valahova leeshettünk. Hol a kabátod?
- Beleakadt valamibe, s fennmaradt… De hideg van itt! – amíg a lány beszélt lehetett hallani a fogai vacogását.
- Gyere, bújj ide!
- Kicsit sem lesz félreérthető!
- Na parázz má’! Vagy meg akarsz fagyni?
- Nem… - a lány szorosan a fiúhoz bújt, s átölte a kabátja alatt. – Mindjárt szétfagy a kezem. – A fiú nem szólt erre semmit se, hanem nagyot sóhajtott.
- Valami baj van?
- Igen…
- Mi az?
- Az, hogy a te kabátodba raktam bele az én fonográfomat is… És a tiéd is ott van benne…
- Áh! Nagy pech! Remélem vannak annyira izék, hogy képesek lesznek idejönni és meglesni minket…
- Ja… Remélem…
- Emlékszel, amikor először voltál nálam?
- JA…
- Azt mondtad két kérdésed is van. Az egyikra akkor megtudtad a választ… A másik mi lenne?
- Az, hogy nem lehet-e, hogy te… hogy te… meg én… Tehát, hogy te meg én…
- Igen? – a lánynak kalapálni kezdett a szíve. „Talán nem azt akarja kérdezni?”
- Nem lehet, hogy mi testvérek legyünk?
- Testvérek?
- Igen. Miért? Mire gondoltál?
- Áááá… Semmi. Most mi lesz velünk? Talán, ha ordítanánk?
- Minek?
- Azétz, hogy meghallhassanak a töbiek!
- Ja, azt a végén rám fognák, hogy… hogy megvertelek!
- Nem fogják! De mi lesz, ha a szellem hallja meg, s nem a többiek?
- Akkor? Nagy szívás…
- Az tuti… Pedig el sem köszöntem a házamtól… És egy háziállatot is akartam venni…
- Akkor az nem jó…
- Hát, nem… Vagy mi lenne, ha megpróbálnál feltolni a kabátomig? Hallom, ahogy a szél belekap!
- Oké.
Mindketten felálltak, s Benji bakot tartott a lánynak, aki közben irányította őt:
- Egy kicsit föntebb… Még egy kicsit! Már majdnem megvan! Megvan!
A lány lerántotta arról a valamiről, s visszacsúszott a fiú mellé. Eljött az igazság pillanata: Karmilla megnyomta a gombot, s abból ezüstös füst tört ki. Nemsokára a füstből kiformálódott egy férfialak. A férfi annyira izmos volt, hogy a lány nem tudott tovább csendben maradni:
- Wow! Ez aztán járhatott a konditermbe!
- Üdvözöllek! A nevem Joseph!
- Hello! A nevem Karmilla!
- Te vagy a gazdám? – a fiú hangja megnyugtató volt a lány számára.
- Igen, én. Tudsz segíteni?
- Ahogy kívánod!
- Jó, akkor emelj fel engem és a barátomat, Benjit a gödörből!
A szellem-Joseph engedelmeskedett a lánynak, s egy perc alatt már mindketten kint voltak a pácból és a gödörből.
- Köszi, Joseph! Visszatérhetsz!
A fiú köddé vált, s a köd beleáramolt a fonográfba.
- Ez aztán a pasi! – mondta a lány.
- Ja…
- Láttad mekkora izmai vannak?
- Ja…
- Most mi bajod? Te is elkezdted az angyalodat dicsőíteni!
- Ja, de ő szép is…
- És nagyok a mellei és szép a teste, mi?
- JA!
- Jaj, istenem! Vagyis jaj, Benji! Nem vagy te egy kicsit perverz?
- Az mit jelent?
- Nem tudom pontosan… Úgy hallottam. Jenny mondta Robira…
- Aha…
- Tehát nem valami jó lehet…
- Az tuti. Robival semmi sem passzol.
- Az biztos. Nem láttad, hogy milyen furcsán néz néha? Úgy, mint egy démon…
- Ne beszélj butaságokat!
- De! Hasonlít is arra a démonra, akit Philipnek hívtak…
- Philipnek?
- Igen. Ismerős a név?
- Nem annyira, de valahonnan dereng… Csak tudnám, hogy honnan!
- De nem hinném, hogy Ő lenne az!
- Miből?
- Nem azok a szavakat használja!
- MI?
- Philip nem beszélt ilyen hangsúllyal és nem használt ilyen szavakat sem!
- Milyen szavakat?
- Ezeket a modern szavakat!
- Akkor te ismerhetted ezt a csókát!
- Ja! Ismer…
Ismét a fülébe hasított az a furcsa sikítás.
- Te is hallottad? – kérdezte Benji.
Karmilla nem válaszolt, hanem gondolkodás nélkül kitört a melléképület-ből, s elindult a hang irányába, ami a házból jött.
- Csak nehogy valaki a csapatból legyen! Óh, Istenem add!
- Karmilla! – Benji megállt.
- Igen?
- Mi az a valami, ami a vállamat fogja? – Benji hangja tele volt félelemmel, s emiatt Karmilla ránézett. Nem merte elhinni amit látott.
A fiú vállán egy szellem-madár ült.
- Ez meg mi? – kérdezte a lány.
- Nem ’tom, de ezek szerint kedvel… Ugye ez nem veszélyes?
- Nem hinném. Nem értek a szellemekhez… De nem hinném, hogy veszélyes… de azért küld el a válladról!
A madárnak nem kellett különösebb hessegetés, mert egy hangos női sikítást hallatott a madár, s felrepült a ház tetehére.
- Mostmár tudjuk, hogy honnan jönnek a furcsa hangok… Meg kéne keresni a többieket! Nem? – ajánlotta a fiú.
- Rendben…
Bementek a házba, s elkezdték a többieket keresni. Először a hallban nézték meg, majd az alsó részen. Sehol nem láttak senkit.
- Felmenjük az emeletre? Lehet, hogy ott vannak.
- Rendben… Próbáljuk meg.
Amint mentek felfelé Karmilla hallott valami furcsa zajt, de nem törődött vele. Inkább, hogy ne halljon többet próbált Benjivel beszélni:
- Szerinted tényleg itt van annak a Sárlottnak a szelleme?
- Nem tudom… Se má ki kéne ebből a bűzbarlangból kerülni…
- Bűz? A hullák amikor rothadnak, azok is akkor büdösek! – szólalt meg Jenny, aki valószínűleg meghallhatta a két fiatal beszélgetését, s kilépett az egyik ajtó mögül. Látszólag egyedül volt, s erre Karmilla és Benji is felfigyelt. A lány rá is kérdezett:
- Te, Jenny! Hol van Áron? Nem a te párod volt?
- De, csak találkoztunk Pálékkal, s párt cseréltünk… - lépett ki az ajtó mögül Robi. Karmilla ezt furcsállta.
- Ti ketten? Ha Robi lány lenne, akkor talán meg is érteném… De akkor, ha egy ilyen perverz?!
- Igen, de én meg Áron veszekedtünk rajtad Benji, s szembe jöttek Pálék, s így cseréltünk párt… - magyarázta meg Jenny.
- Akkor, Jenny, te most kivel jársz? Robival, vagy Pállal?
- ÉN? Én… egy Ádám nevű sráccal…
- ÁDÁM? – kérdezett rá Robi. – NEKEM AZT MONDTAD, HOGY NEM JÁRSZ SENKIVEL SE! AZÉRT IS…
- HUSS! - szólt rá Jenny.
- HA! Akkor ki is a „galamb-pár” vagy mi a frász? - Jenny és Robi erre totál vörösre pirultak. – Mi legalább nem smároltunk! Bár Karmilla nagyon akarta! – kuncogott fel a fiú. A lány ezt nem találta ezt annyira viccesnek, s oldalba bökte a fiút.
- Benji! Hagyd már abba, te bolond!
- Jó van, na! Az igazat megvallva tényleg smároltunk!
Karmilla annyira nem vette ezt jónéven, hogy elkezdett pogózni Benjivel, s annak az lett a következménye, hogy a lány került fölülre, mert Benji annyira röhögött, hogy nem bírt megfelelően koncentrálni.
- Hagyj, kérlek, hagyj! – kiabálta, mert a lány annyira kihasználta az előnyét, hogy elkezdte a fiút csikizni. Az pedig köztudott, hogy minden isten. Az pedig köztudott, hogy minden isten vagy istennő nagyon csikis.
- Na, még ti beszéltek! Süt rólatok a szerelem! – mondta Robi, s így Karmilla őt is letámadta, de most mások voltak az erőviszonyok, s Robinak jött meg a kedve a csikizéshez. Persze Benji és Jenny sem maradhatott ki, mert a két fiatal őrájuk is rájuk támadt.
Karmillának az jutott eszébe, hogy mi lenne, ha valaki meglátná őket így, csikizés közben. Akkor aztán mindenki röhögne! Sajnos ez be is következett, ugyanis Pál, Kitti, Kati és Áron rohantak oda a nagy zajra. Ők sem akartak kimaradni semmiféle mókából.
Karmilla már annyira röhögött, hogy már a hasa is fájt. Benji volt legalul, s a lány rajta feküdt. Észre sem vette, hogy a mellei néha véletlenül hozzáérnek a fiú hasához.
- ÁÁÁÁ! Valami nyomja az oldalam! – kiáltott fel Jenny, aki Benji hasán feküdt. Karmilla a fiúra nézett, aki totál vörös lett. Jenny kifejezésére mindenki leugrott a fiúról kivéve Karmilla, aki rögtön tudta mi a gond. A fonográf!
Benjié kissé hosszúkás alakú volt, így mindenki azt hitte, hogy a fiúnak… De nem. Persze a két isten próbálta szinte természetesnek venni a dolgot, de nekik sem sikerülhetett.
Benji felkelt, ledobva magáról a lányt, s berohant az egyik szobába, s leült az ágyra. Az ajtót nem zárta be maga után, s emiatt Karmilla be tudott menni az ajtón, persze ő már bezárta maga után azt.
- Benji… - szólt halkan.
- Igen?
- Ugye AZ volt az?
- Igen… Nem a haverom, ne aggódj!
- Gondoltam… Sajnálom… Nem jössz ki? A többiek kint várnak minket…
- NEM!… Már megigazítottam… Már nem annyira félreérthető!
- Bennmaradhatok veled?
- HA akarsz…
A lány leült a fiú mellé. Nem szóltak semmit se egymáshoz. Nem tudták, hogy mennyi idő telt el, de érezték, hogy egyre álmosabbak. Karmilla ismét megnyomta a fonográfját, s utasította őrangyalát, hogy őrködjön, s hogy vigyázzon rájuk, s saját magára is. Benji is hasonlóképp cselekedett. Ezután mindketten eldőltek, s nemsokára el is aludtak.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
